CUKKINI SAJT

Idén rengeteg cukkini és patisszon termett nálunk, így számtalan formában kerültek az asztalra.

Az egyik újítás a “cukkini sajt” volt, amit én patisszonból készítettem el, annyit módosítottam a recepten, hogy zselatinból fele mennyiséget használtam fel. Őzgerinc,vagy tortaformába, illetve szilikon formába lehet önteni, dermedni hagyni, majd szeletelni és reszelni, illetve le is lehet fagyasztani.

Laktózérzékenyeknek kiváló sajt helyettesítő.

40 dkg főtt cukkini (Meghámoztam, kivájtam a belsejét, felkockáztam és sós vízben puhára főztem. Párolóedényben is elkészíthető)
2 dl kókusztej
2 evőkanál kókuszolaj
50 g zselatin
só, bors, fokhagyma

A cukkinit a fenti módon előkészítettem, majd sóval, borssal és fokhagymával ízesítettem és botmixerrel pürésítettem. A kókusztejet langyosítottam és elkevertem benne a zselatint. Ezután beleöntöttem a cukkinipürébe és tovább mixeltem. Kóstolás után még egy picit fűszereztem, majd szilikon formákba öntöttem. Dermedésig hűtőbe tettem, majd szeleteltem és reszeltem. Nagyon finom fokhagymás krémsajt íze lett.
Ízesíthető még paprikával, zöld fűszerekkel, hagymákkal tetszés szerint. Fagyasztható és rántható. Próbáljátok ki! 

Forrás: https://www.facebook.com/maminbabadabas/photos/a.1559094967653650.1073741851.1401954700034345/1660618150834664/?type=3&theater

Vélemény, hozzászólás?

Loading...