Játékszabály: Keverjétek meg a 32 lapot. Tegyetek ki 10-et belőlük egy sorba az asztalra, képpel felfelé. Ez lesz a
versenypálya. Osszatok minden játékosnak 2 lapot, amit ők vegyenek kézbe. A maradék lapokat lefordítva egy
pakliba rendezzétek, a 2 legfelsőt pedig felfordítva, hogy mindenki láthassa és a pakli mellé tegyétek.
Minden játékos választ egy állat figurát és rakja a versenypálya első mezője elé. A legfiatalabb játékos kezd, a
többiek pedig órajárás szerint felváltva követik.
A játékosoknak mezőről mezőre kell végigfutniuk a pályán. Ahhoz, hogy az állatunkkal a következő mezőre
léphessünk, a kártya, ami kijátszunk:
– vagy a következő mezővel egyező színűnek,
– vagy a következő mezővel egyező ábrájúnak kell lennie.
Megjegyzés: egy kártyával lehetőségünk van több mezőt is előrelépni. Ameddig a kijátszott lap színe, vagy az
ábrája megegyezik a következő mezőjével, addig léphet a játékos.
A már kijátszott kártyákat az adott játékban nem használhatjátok többször, tegyétek félre.
Egy játékos tovább játszhat mindaddig, amíg van a kezében olyan kártya, mely a bábuja előrelépését biztosítja.
Egy körben nem kötelező minden kártyát kijátszani (akkor sem, ha ez a szabályok betartásával lehetséges lenne),
a játékos dönthet úgy, hogy lapjait tartalékolja a következő körre.
A köre végén (miután kijátszotta a lapjait, vagy passzolt) a játékosnak fel kell húznia egy kártyát: vagy a pakli
mellett felfordított lapokból választhat egyet, vagy a pakli tetejéről húz. Ha a két felfordított kártyából húz, a
pakliból pótoljuk. Mindig két felfordított kártyának kell az asztalon lennie. A játékosoknak nem lehet 3-nál több
lap a kezében. Csak akkor húzhat egy 4-ik kártyát, ha előtte egyet eldob a már nála lévők közül.
Ha a húzópakli elfogyott, a dobott lapokat keverjétek össze és képezzetek új húzópaklit.
Az a játékos nyeri a versenyt, akinek az állatkája a leghamarabb az út végére ér.
Camouflamino – Társasjáték
3590 Ft
Raktár:
Előrendelhető (szállítási határidő: 3-8 nap)
Kis kerti állatbarátaink úgy döntöttek, hogy versenyeznek egyet a kertben. De ha feltűnnek a ragadozók, ügyesen
álcázniuk kell magukat, nehogy csapdába essenek!
Ajánlott életkor: 3+
Játékosok száma: 2-4 fő
A doboz tartalma: 32 db lap, 4 állatfigura
A játék célja: te érj be a célba elsőként
Elfogyott