TERRA-A JÁTÉK, AMI A FÖLDHÖZ ÉRT
Fauna újratöltve! – Kvízjáték a köbön
Mindig szívesen tesztelek/tesztelünk új játékokat, legyen szó bármilyen témáról, így most is lelkesen vártam, hogy kézhez kapjam a Terra néven futó, idén magyarul is megjelent kvízjátékot, ami a BoardGameGeeken 7,39-en áll, ami több mint beszédes, pláne egy kvízjáték esetén, amiből nehéz kiemelkedőt alkotni. Ha mindez nem lenne elég, az a többszörösen díjazott, fura fizimiskájú (zöld haj) Friedemann Friese készítette, aki a Faunát, szóval úgy gondoltuk: Ide nekünk az oroszlánt is!
A Fauna 2008-ban jelent meg, majd 3 év múlva a Gémklub adta ki itthon, immáron teljesen magyarul a remek kritikát kapó és nemzetközileg is elismert kvízjátékot, ami ugyan korábban jelent meg, mégis témájában inkább a Terra kistestvérének tekinthető, mert a Faunával ellentétben a Terrában nem korlátozódnak a kérdések az állatvilágra, hanem szinte minden témakört érintenek.
A tartozékokat tekintve a Faunához hasonlóan a Terra is egy meglehetősen impozáns, gyönyörű táblát kapott, amin a földünk látható kisebb-nagyobb területekre osztva. A válaszaink jelöléséhez, játékosonként 6 színes fakockákat kapunk, amiből 1-el a pillanatnyi helyezésünket, míg a másik 5-el a tippjeinket jelöljük. Továbbá 150 darab kártyát, mindkét oldalán különböző nehézségű kérdésekkel. Ez egy jelentős változás, hiszen összesen 4 nehézségi szint közül választhatunk, (sárga, zöld, kék, piros) így a társasághoz igazíthatjuk a kérdéseket, ergo a fiatalabb, vagy a témában kevésbé jártas játékosok ugyanúgy élvezhetik a játékot, mint az idősebbek vagy a profik.
Egy kvízjátékot az emelhet ki a többi, „tizenkettő egy tucat” kvízjáték közül, ha érdekesebbé teszi a játékmenetet a szokásos “van egy kérdés, amire válaszolsz, és ha eltalálod, lépsz” mechanikánál. Ezt az elvárást, ahogy a Fauna, úgy a Terra is megugrotta, sőt!
Ebben a tekintetben is történt némi változás a Faunához képest: Nincs különösebb jelentősége, hogy ki kezdi a játékot, hiszen az összes játékos fixen ugyanannyi alkalommal lesz kezdőjátékos a játékosok számától függően és az így lejátszott körök alapján, aki a legtöbb pontot gyűjti, az nyeri a játékot. Ebből adódóan a szerencsefaktor minimális lett a játékban.
Az összes játékos ugyanarra a kérdésre válaszol, egyesével leadja a tippjeit mindenki. Ugyanarra a mezőre nem tehetik a kockákat, a helyes válaszok 7-et, míg a szomszédos mezőre tett válaszok 3 pontot érnek. Az első körben mindenkinek 5 kocka áll a rendelkezésére, hogy tippeljen az aktuális kártyán kért adatokra (hely, év, hossz stb..). A kör végi kiértékeléskor, a rossz mezőre tett kockák elvesznek. Ebből adódóan, ha tévedtél a következő körben kevesebb kockával tudsz tippelni, de minimum 3-al. Továbbá minden kör elején vissza kapsz egy kockát, szóval egy hibás tipp még belefér.
Tekintve, hogy mindenki ugyanarra a kérdésre válaszol, ha kezdőjátékosként nem tudod a helyes választ, egy jó blöffel megtévesztheted a többieket, (ahogy ez jól működik a kvíz kaszinóban is) persze ehhez nem árt, ha a többiek se tudják, mi a helyes. Ellenkező esetben amellett, hogy bukod a kockát, a többiek is levágják, hogy bunkóbb vagy, mint Bugsy. Másrészről, ha nem te kezdesz, de úgy gondolod, a másik jól tudja a választ, érdemes a kockája mellé tenni, hiszen ha több szomszédos mező is van, akkor közel annyi pontot szerezhetsz, mint ő.
A véleményünk a játékról egybehangzóan az volt, hogy külsőre nagyon szép, megfelelő a doboz kialakítása is, jó minőségűek a kártyák, ami mind-mind pozitív. A kérdések a legkönnyebb kategóriát leszámítva viszont elég nehezek. Szóval családi játékként ugyan sokat tanulhat belőle a gyerek, de önálló sikerélménye valószínűleg csak akkor lesz, ha a legkönnyebb 75 kártya kérdéseivel játszunk. Ebből adódóan, bár a BoardGameGeek 10 éves kor felett ajánlja, én inkább idősebb korosztálynak (15+) javasolnám, de azoknak maximálisan.
Mi elsőre, miután végigpörgettük nagyjából a kártyákat, az első két szint kérdéseivel játszottunk és nagyon jól működött, (pláne, hogy amiről fogalmunk nem volt azt skippeltük 😛 ). Mindenki tanulhat belőle, nagyon széles skálán mozognak a témakörök: sport, földrajz, történelem egyaránt előkerült, így mindenkinek volt helyes válasza. Újrajátszhatóság szempontjából is megállja a helyét a játék, tekintve, hogy egy 4 fős játéknál, (a játékot 2-6 főig lehet játszani) mindössze 8 lapot használsz el a 150ből, és mire azok újra előkerülnek, jó eséllyel már elfelejtetted a helyes választ. Kb. 1-1,5 óra alatt le lehet játszani egy partit pakolással, szabálymagyarázattal, mindennel együtt.
Bár kvízjátékról van szó, az nem lehet kérdés, hogy ott a helye a polcon!
Forrás: https://www.gemklub.hu/index.php/news/fauna-ujratoltve-kvizjatek-a-kobon.html